Három hét a nagyvárosban megváltoztatja az embert. Eleinte csak nevettem azokon, akik az állították magukról, hogy megváltoztak a betondzsungel hatalmas és barbár világában, de most, hogy a kétszintes családi házak és a négyemeletes lakásblokkok között tengettem az életem, hajlamos voltam felülbírálni eddigi életszemléletem elmaradott és kétségtelenül téves tanait. Mégis, akkora változást nem tapasztaltam magamon, mint a nagy utazók állították saját személyükről. nyilvánvaló, hogy van különbség közte, és köztük, az olvasóm is nevet azon, hogy egy napon említem őket magammal, de mégis... Persze jóval hatalmasabb eszem, a zsenim tudata, és az a korántsem elhanyagolható tény, hogy míg a legtöbb ember megmaradt kicsinyes célokat hajkurászó társas ösztönlénynek, én az evolúció egy magasabb lépcsőfokán ragadtam. Hacsak nem a legelső emeleten. Vagy a tetőn. Tehát én a tetőn, ők pedig a többi lépcsőfokon és emeleten. Ezt az elméletemet láthatjuk abban is, hogy négyemeletes házakat építenek. Így próbálnak képletes hasonlatomra - az idő-eltérést figyelembe nem véve - reagálni. És ez a pont, ami végképp aláírja tézisem helyességét: a reakció! Mi teszi az embert okosabbá, mint az állat? A helyes reakció-ész felosztás. Persze egyáltalán nem helyes ez így, mert hiába kisebb a reakciók összességéből fakadó ösztön aránya a tudásból és gondolkodásból merítkező és táplálkozó észhez képest, az alattomos állati ösztönök fogják az embert befolyásolni, majd az ész fogja utólagosan megmagyarázni ennek ellenkezőjét. Érdekes módon az én esetem más. Ezen ismét csak kacaghat az olvasó, természetes, hogy más a helyzetem, de nem úgy értettem, ahogy a szemfülesek a kézenfekvő magyarázatukat kigondolták. Bár én is rendelkezem fajom alantas és állati reakcióinak némely mellékes függelékével, (bár kis mértékben, ezt mondanom sem kell) az én esetem azért is rendbontó, mert az eszem fordított arányosságú növekedését produkálta az ösztön mellett, de - és ez a legfontosabb de - megfigyelhetjük, hogy bár az embereknél is az ész a nagyobb, az ösztön irányít, ez nagy vonalakban nálam is fennáll, de ezzel szemben nem az ösztön irányít. Ez is kézenfekvő, mert a két érték közötti különbség alighanem minimum a másfél-kétszerese az átlagos és tudatlan emberekéhez képest.
 Ez a szerény fejtegetésem volt a legújabb témája előadásaimnak. Általában két órát beszéltem az embereknek, tehát kifejezetten tömör beszédet mondtam nekik. Különben is véleményem állandó: Egy zseni legyen tömör, lényegre törő, mert az olyan munkák, amikhez zsenik szükségeltetnek, mindenképpen megkövetelik a fölösleges és üres sallangoktól mentes, következetes és a lehető legrövidebb/pontosabb beszédeket. Ilyenképp nem lehet folyamatosan csak szőrszálhasogató módon beszélni egy adott témáról, meg kell fogni a kalapács nehezebbik végét, és munkára serkenteni az agysejteket, ahogyan a bizonyos kovácsisten az óriásait egy vulkán mélyén. Sosem szerettem az olyan embereket, akik csak beszélnek, tartalom nélkül és üresen, mert ezek mellett gyakorlatilag senki sem tud rendesen megélni a maga mondanivalójával. Ezek az emberek pedig a lehető legmesszebb esnek attól a következetességtől, aminél én semmit sem becsülök többre. Emlékszem, hogy még a filozófiát tanító tanárom volt az, aki egyszer egy nebulót megszidott, mert az túl fellengzősen, hosszasan adta elő mondanivalóját, pedig ez a tanár nézeteivel ellenkezett. Életemben nem ordítottak velem annyit, mint akkor...
 Hetente öt alkalommal léptem fel a szerény befogadóképességű oszlopcsarnokba, de amikor az emberek már az utca forgalmát akadályozták, a városvezetés megkért, hogy mellőzzem a beszédeket, vagy tartsam máshol. Így kerültem ki a közeli dombra, ahol a saját kis Olajfa-ligetem bújt meg. Sajnos olajfák helyett a kevésbé fenséges törpefenyőkkel kellett beérnem, de ez valahogy mégis megőrizte, sőt felerősítette a mondanivalóm szentségét. A hatalmas mennyiségű pénzbevételt jótékony célokra fordítottam: Egy kisméretű luxuslakás, egy kényelmes moped, egy saját asszisztens és hatalmas mennyiségű ruha. Sajnos ezeket nem hordhattam beszéd közben, mert a nép elvárta, hogy eddigi öltözködési szokásaimat kövessem, annak ellenére, hogy már voltak megfelelő készleteim egyéb ruhaneműkből. Így lehetett, hogy egy csíkos trapéznadrágban, egy skandináv sisakban, hátamon egy medvebundával beszédet mondtam az őrjítő melegben a törpefenyők között az emberekről. A vallási témákat sem mellőztem, illetve a különböző háborúk, a kormány helyzete, és a külpolitika is gyakran terítéken volt. Mivel heti öt beszédet a magam szűkszavúságával is lehetett még tartani, de a hétvégéken nem, a követőim kértek, hogy adjak valamit nekik is hétvégére. Adtam: Először is egy konkrét tervezetet bocsájtottam ki asszisztensem segítségével, mely a nép javát szolgálta. Íme:

 Ebben a megoldásban az volt a jó, hogy mind a hét napra adtam elfoglaltságot magamnak. A beszédek nyilvánvalóan arra szolgáltak, hogy a saját híremet és tudásomat elhintsem az embereknek. A körmenet értelme tulajdonképpen az emberek szoktatása volt: szintén a híremet keltette, miközben a város történelmén keresztül alátámasztottam az állításaim helyességét. Nem mintha erre szükség lett volna; hol voltak már azok az idők, amikor közbeszóltak? Hétfőn a kérdéseikre válaszoltam. ide csak meghívóval lehetett eljönni, illetve kérvénnyel. Lelkiismeretes asszisztensem videóra vette, és megnézte, hogy kik a leglelkesebb híveim, ezeknek küldtünk meghívót. Az első két alkalommal már kialakult a kemény mag: tizennégy ember, akik mind a kettőre eljöhettek. Ezen kívül legalább száz kérvény érkezett mindenkor, ezeket szelektáltuk. megpróbáltuk az agresszív és provokatív elemeket kiszűrni, ez egy idő után sikerült is. Ezután jött a filozófia, ami a saját felfogásomat, és az adott dolgokról adott véleményemet hivatott bővebben megmutatni. Erre már jóval kevesebben jöttek el, de itt is átlagosan legalább ötven ember volt jelen. Csütörtökön dupla beszédet tartottam, mivel a legtöbb geplasti munka csütörtökönként szünetel. A következő két esemény a vitafórumok és saját bíróságom bevezetése volt. A vitafórumon egy felvetett kérdést beszéltünk át nagy néptömeg előtt, illetve bírálatokat mondtam el. Ez főleg serkentő hatással járt, az embereknek hamar a kedvenc helye lett a vitafórum, mivel itt ők is felszólalhattak, és beszélhettek, mintha csak kettesben lennének velem. Itt hoztam létre a Karzatot, ami a kemény magot tömörítette magába. Ők egy félkörű emelvényen ültek, én középen, jobbra-balra hét-hét ember. Őket csütörtökön továbbképzésben részesítettem, vasárnap pedig egy közös ülésre hívtam el őket, ahol átbeszéltük ügyünket. Szinte már vallás vagy részvénytársaság lettünk. Ezen kívül bíróságot is hirdettem, ahol az emberek teológiai és mindenféle verbális ügyeiket hozhatták elém. én, a Karzattal együttműködve meghoztam ítéletemet velük kapcsolatban, és ezzel igazságot, és nyugalmat szolgáltattam kis táboromnak. Nagyjából ez volt egyenlőre a helyzet kis csoportommal. Három hét alatt nagy előrelépést tettem. Végül kénytelen voltam a fenti órarendet felülbírálni, illetve kiegészíteni, mert a munkásosztályból való hallgatóim napközben nem tudták felmenteni magukat a szolgálatból. Ezért kerültek át délutánra a beszédeim, ami mindenkinek nagyon is megfelelt.
 Ekkor érkezett egy levél a legjobb barátomtól, amely minden számításomat felborította:
"Meg fogok nősülni. Gyere a fővárosba. György." Úgy álltam ott, mint akit leütöttek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.