Mindig is érdekeltek az emberek. Sokoldalúságom oltárán rengeteg dolgot fel lehetne áldozni, bár tény, hogy ha kell, akkor ezekből is tökéletes képet tudok a tudatlanok elé tárni, de most nem ez a lényeg. Amikor meglátunk egy embert, egy arcot látunk magunk előtt, amiben kiolvashatjuk az aznapi történéseket. Ha kifejezőbb, értelmesebb, enyhén felhős arcot látunk (a legtöbb zsenié, köztünk szerény személyemé is ilyen) akár többet is megtudhatunk. Viszont amint megtudjuk egy adott ember nevét, rögtön jön vele az ember személye. Nem az arcot látjuk, hanem az egészet. De a név például kifejezőbb lehet; mesélhet a szülők történetéről. Egy olyan kulturálisan és minden vonásában a társadalom felett álló embernek, mint nekem, már a névből nyitott könyvvé válik a szülő. Egyetlenegy esetben tévedtem, egy fényes nappal, amikor egy Theodor K. Charleston apját boldogult misszionáriusnak, mélyen tisztelt édesanyját pedig fiatalon táncosnőnek, később pedig kertésznek festettem le. Kollégámmal fogadtam, és megérdeklődtem az igazságot, teóriámmal együtt. Első próbálkozásom volt, de különös képességem teljes tudatában nyugodt szívvel léptem oda. A férfi először csak hevesen kifejtette ellenérzését az ilyen próbák miatt, és amikor hatalmas markát a torkomra téve is csak gúnyos kacajomat csikarhatta ki elkínzott tüdőmből, néhány erőteljesebb érvet is latba vetve meggyőzött arról, hogy a társadalom még nem áll készen rám. Egyébként azóta nem próbálkoztam, de igazamban megerősödtem, mert kiderült, hogy apja ügyvéd volt, aki a tőkéseket védi a kirúgott munkások ezreinek pereitől, anyja pedig virághagyma importőr. Igazán közel voltam a megfejtéshez!
 Nem ez volt az egyetlen eset, hogy elemeztem a szülőket a gyermekek neve alapján. Vegyük például az apámat és megboldogult anyámat, illetve drága jó Leonard nagybácsit, aki még mindig tizenkét évét tölti adócsalásért és sikkasztásért. Ebből is látszik, hogy családunk kifinomult, és ha a bűnözésre adja fejét, akkor is csak fehérgalléros (idegen szóval: white-collar crimes) bűnöket követ el. Például mi vette rá ősatyámat, aki a hódító Reginald Watermennel jött elfoglalni Geplast tartományát, hogy szép Silt (holland) családnevét lecserélje, a kevésbé szép Réz névre, amely annyira nem nemes fém, és a felesége családjától háramlott a famíliára. Azt, hogy atyám miért adta számomra a Vlagyimir nevet szintén értem, hiszen Január másodikán születtem, és mint ilyen dátumot, atyám jelnek tekintette. Ugyanis apám kissé babonás ember volt, munkájából kifolyólag. Egy darabig ugyanis toronyőrként dolgozott, azonban egyik nap rávágta a szél a lábára az ajtót, és egyensúlyát elveszítve nekiesett egy tükörnek, ami kiesve az ablakon ráesett a főnöke fejére, aki erre kirúgta. Napóleon természetesen azért lettem, mert a nagy ember majdnem minden tulajdonsága olyan távol áll tőlem, amennyire csak lehet. De én is a világ császárának születtem, akárcsak nálamnál talán kevésbé ismert névrokonom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.