Miért siettem annyira barátom esküvőjének megakadályozására? Miért tartottam olyan fontosnak ezt a kérdést, hogy munkásságom és népnevelői elhivatottságom felhagyását is vállaltam miatta? Vajon egy zsenit hajthat a féltékenység? Lehet, hogy furcsa, nemi (ennél fogva szexuális) előítéletekkel rendelkezik egy zseni a női nemmel szemben? Való lehet az a tény, hogy elég gonosz ahhoz, hogy tönkretegye a legjobb barátja esküvőjét? Talán egy kémtörténet lappang a háttérben? Nem. Eszem megolvaszthatatlan vaspáncélja érzéketlen az olyan forró (és nedves) érzelmekkel szemben is, mint a szerelem; hiába a forró és szerelmes szív, nem tudja megolvasztani az elme kontrolljából származó "frigiditás" mellvértjét. Elárulom azt is, hogy nem rendelkezem semminemű előítéletekkel a világ különböző nemű, fajú, vallású vagy éppen szexualitású egyedei iránt, hiszen mindenkinek szíve-joga, hogy eldöntse, hogy mi lesz. Na jó, azért nem, de nem is hibáztatható senki sem azért, ha mondjuk alantasabb kategóriába születik. Ki köpne le ezért egy mongoloidot? Csak mert nem annyira fejlett? Nevetséges! És az is teljesen ostoba kérdés, hogy én gonosz lennék. Az agytrösztök azon csoportjába tartozom, kik hatalmas tudásuk és intelligenciájuk teljes kapacitását az emberiség fejlődésének, az innovációnak szentelik. Vannak természetesen gonosz és kétségtelenül sátáni egyének is, de mivel az én agyam még az övéket is meghaladja, nyilvánvaló, hogy nem lehet hozzájuk hasonlítani magamat. Elég okos vagyok ahhoz, hogy tudjam: az emberiség támogatása nélkül a zseni is csak ember. Na, ezért ez sem igaz, hiszen a nemlétező Isten és az emberek közötti köztes állapot élő megtestesítője, egyfajta modern Odüsszeusz, ennél foga nem is teljesen emberi.
 Nem, a sietségemnek csupán egyetlen egy oka volt, és ez az ok igen egyszerű, rövid, és igencsak nyomós is ahhoz, hogy én ügyeimet majdhogynem elintézetlenül hagyva elinduljak a házasság megakadályozására. Ugyanis az ok a következő volt: Ismertem a menyasszonyt! Azt a barátomtól teljesen különböző nőt, akiről mindent tudtam, amit nem kellett volna, és semmit, ami egy isteni mérlegen a javára dönthette volna el a végállomás helyét, az isteni jóakaraton kívül. Annamaria Vajk... Már a névtől is borzongás fut végig a gerincemen, főleg ha a következményekre gondolok.
 Asszisztensem éppen egy nagy adag aprósüteménnyel harcolt hősiesen, a Karzat idegesen toporgott az előszobámban, én pedig nem találtam a kedvenc nyakkendőmet, pedig fekete alapon világoskék csíkozás és sárga rácsminta díszítette elég elegánsan. Emellé nem éppen kedvenc, de a legmeglepőbb öltönyömet vettem fel: A szürkét, melynek az ujjai és a gallérja fekete volt. Ez egy régi amerikai öltönytípus megoldása volt, amitől az embert az uniformizált hímcsoport többi egyedeitől is meg tudta különböztetni a fogyasztó társadalom nőstényállományának kevésbé színvak része. Gyorsan kiadtam néhány utasítást, asszisztensem kezébe nyomtam a beszédeim vázlatát - távollétemben neki kellett engem helyettesítenie, a beszédeken. Szerencsére a Karzat vállalta a többi programom lebonyolítását, így nyugodtan elszabadulhattam arra a hétre, amíg terveim szerint megakadályozom az esküvőt.
Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember tervezi, de "Nem eszik olyan forrón a levest, ahogy főzik."! Ez mindig erőt adott nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.