A puszta csöndes, csak a szél zúgása hallik. Ugyanez a notóriusan nyughatatlan természeti erő görgeti arrébb a porszemeket, folyamatos, de láthatatlan változást idézve elő az unalmas puszta hangulatában. Egyszer csak felkavarodik a szél, portölcsért előidézve a fák közelében, ahol ez a nyughatatlan hatalom megakad. A por persze elül, de mögötte feltűnik egy alak. Végtelenül lerongyolódott állapotban van, ruhája darabokban lóg róla, és láthatólag megháborodott. A látszat csal, mert a szerencsétlen ember felhősen titokzatos arcáról nem a bolondság, hanem a zsenik tipikus arckifejezése nézett az emberre. Nem volt semmi bajom, csak éhes voltam. A volt állomáshelyemtől három napnyi járásra voltam, valahol a pusztában, egy Darm (holland) nevű falucska mellett. Meg is látszott rajtam az út pora, ezen kívül az a tüskés bozót, amibe alvás közben hengeredtem bele, és az a néhány tépésnyom is, amit a dühös falusiaktól szereztem, akik nehezményezték, hogy kölcsönvettem a papjuk reverendáját. Ezt a következő városban elcseréltem néhány egyszerűbb ruhára. Még két faluban folytattam hasonló cserét, mire a vadonhoz is könnyedén megfelelő ruhát szereztem magamnak. Először is két igazi motoroscsizmát szereztem magamnak, ezt egészítettem ki egy a kelleténél csupán néhány számmal nagyobb hózentrógeres kezeslábassal. Ez alá a reverendáért kapott mellény és az induláskor magamon viselt ing került. A reverendáért kaptam még egy sálat, ami nagyon jól jött a hideg éjszakában. Az öltözékemet az utolsó faluban két órai fahordásért kiegészítettem egy szép, és teljesen sárga gumiköpennyel, ami viharkabátként szolgált egy volt kapitánynál. A kézelőket a zsebében találtam, és mivel errefelé komoly hasznot húzhat az ember a csereeszközökből, nem vittem vissza. Néhány kisebb trükk árán, melyekre nem vagyok büszke, teljes lett a felszerelésem. Egy madárfigyelő látcsövet, és egy húskampót szereztem, illetve egy doboz cigarettát, amiben egy kis mogyorót tároltam. Ez az élelmiszerforrás két napig tartott ki kisebb adagok képében, de azóta sajnos az előbbinél is nagyobb nyomorúságban éltem. Ekkor érkeztem meg a faluba, nevéhez illően lógó béllel, és éhesen. A vendéglőssel vitáztam egy kicsit, de szerencsére a távcső és egy madárfészek fejében megengedte, hogy aludjak nála és kaptam vacsorát illetve reggelit. Eközben néhány vicceskedő alak, triviális humorukkal próbálván karcolni önérzetemet, aprópénzt szedett egy kalapba, majd átnyújtották nekem, mert azt hitték, hogy bolond vagyok. Ezek nem ismernek fel egy kellemes túraöltözetet. Sajnos a kézelőkért nem sikerült mondjuk vizet szereznem, de bíztam a szerencsémben, ami eddig is elkísért hosszú utamon. Másnap reggel újra útra keltem végcélom, a második legjelentősebb, majdnem tizenhatezer fős városunk felé!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.